Jó volt. Nagyon jó volt. Nagyon-nagyon jó volt. Áh, általában magasztalni szoktam nyelvünket, a magyart, de valahogy most úgy érzem, még a legrafináltabb bűvész sem tudna előránti a kalapjából sem olyan grammatikai eszközt, sem olyan szókincsbeli különlegességet, mellyel igazán leírhatná, hogy milyen is volt a hétvégém Szegeden.
Szeged. Napfény. Tömeg. Pizza. Benzingőz. Forma-1. Sebastian Vettel. Séta. Tisza. Ezek villanak fel most a legerőteljesebben bennem, amikor egy kis rövid leltárt tartottam a hétvégémmel kapcsolatban. Tényleg felejthetetlen volt. Bevallom, az előbb felsoroltak csak a körítést szolgáltatták, igen, furcsa Szabó Balázs szájából, azaz virtuális tollából azt olvasni, hogy nem az F1 volt a középpontban. Ugyanis nem. Valami más. De az egyelőre még az én titkom. Hogy a bűvészeknél maradjunk, milyen lett volna, ha David Copperfield elárulta volna, hogy miként szelidítette meg az Orient Expresszt vagy a tükröt, melyen keresztül ment? Mindenki tisztában van vele, hogy valami 'pusmus' rejtőzik a háttérben, amit azonban nem kell leleplezni. Így van jól, ahogy van.
Most beszéljek a szállásról vagy nyafogjak egy sort, hogy szegény lábaim meg energiakészleteim miként merültek le?! Kissé úgy éreztem magam, mint a laptomom: mielőtt lemerültem volna végképp, folyamatosan nyüszögtem. Igen, nyüszögötem, bevallom. De mindig is tudtam, hogy nem engem kell beválogatni abba a csapatba, mely a Mont Everest megmászását tűzi ki célul. Hiszen ha lenne rá mód, akkor még a konyhapolcon porosodó nutellás bödönért is kocsival száguldanék ki szobámból. Lusta vagyok. Naná, nem titkolom én, de jó lustának lenni.
Szóval Szeged: szép város, nagy város, izgalmas város, olyan hely, ahol mindenütt rejtőzik egy-egy park, mely maga az Eldorádó egy fáradékony magamfajta számára. De azért ne menjünk el a kukából cunamiként kiáramló, vízesésként lefelezuhanó szemétrengeteg mellett sem. Két minusz pont a tízes skálán a napfény városának. Na jó, radír ... vissza azzal a minuszponttal, tudjuk be a szeméterdőt a hétvégére odaözönlött megannyi magyar és külföldi turistának. Izgalmas volt felfedezni a várost. Sok-sok zöldterület, sok-sok utca, melyek egyes részeken labirintusszerűen fonódnak össze.
A hétvége főprogramja a Red-Bull parade volt, az energiaital gyártó konszern által megszervezett autóbemutató, melyre elhozták egy módosított F1-es, egy NASCAR és egy turaautójukat. Pilótafronton a két F1-es Sebastian -Vettel és Buemi- volt jelen, akik megtettek néhány kört a Dóm tér-rakpart környékén kialakított ideiglenes pályán. Valójában keveset láttam, és azt is csak kiváló helyezkedési és (le)/(el)taposási képességemnek köszönhettem, a benzingőz és gumiszag azonban valamennyire átszellemített. Az incifinci másodpercszeletkék, melyekben esélyem volt száguldás közben meglesni az autókat, fenomenálisak voltak. A programon a fő látványosságot mégis az jelentette, amikor Sebastianomat egy Audi-kabrióba betuszakolva körülvitték az ideiglenes pályán. A legviccesebb talán az volt, ahogyan a tömeg futballhuligánszerűen visongott: sokan néhány hete mégcsak a sarki kocsmában üldögélve sem hallották Sebastian Vettel nevét, de most majd' megőrültek érte. Igen, ilyen az ember: lát, nEm ért, de hazamenve elmondja a szomszéd Jóskának, hogy ő -aktuális- világsztárt látott. Nincs is ezzel baj, a lényeg, hogy én ismét személyesen találkozhattam Bastiannal tavaly nyár után.
Még mindig a hétvége megpróbáltatásait pihenem, remélem, hamarosan ismét visszatér oroszlánszelídítő formám és készen leszek egy újabb kalandra.
