Ma jobb lábbal keltem fel, megtalálva kiegyensúlyozottságomat... Legalábbis egy ideig. A hét eleji önsanyargatás, önmarcangolás után már tegnap felbukkantak a jókedv csírái, ma pedig valóságosan rózsaszínben látom a világot. Persze, ehhez kellett az a mai csodálatos délelőtt is, illetve annak várása is, melynek részese voltam.

Ilyenkor mindig azt kívánom, bárcsak konzerválni tudnám ezt az állapotot, amikor egy rózsaszín burokban érzem magam, a számomra két legfontosabb emberrel bezárva, fejemben feltöltve jókedvvel, életkedvvel, tenniakarással és egyszerűen az élet élvezetével. Sajnos, már előre betáraztam: tudom, hogy hamarosan ismét szenvednem kell, ismét a kiúttalanság mezejére leszek száműzve, melyen mostanában igen sok időt vagyok kénytelen eltölteni. Amikor viszont vért izzadva sikerült kiszöknöm a félelmetes szörnyekkel zárt kapurendszert kijátszva, annál édesebb az az örömmámor, mely értelmet ad életemnek. Bevallom, nem tudom, miért lettem ilyen kiegyensúlyozatlan az utóbbi időben. A régi Szabó Balázs mindig kiegyensúlyozott volt, aki a feladatára koncentrált minden erejével. Most pedig, ahogyan már említettem, az idők tengerének uraként, azon vagyok, hogy újra visszanyerjem, ha nem is régi énemet, de régi kiegyensúlyozottságomat mindenképp.

Hamarosan újra az elmélkedés tengerére lépek hajóm felvilágosult kapitányaként, de addig még felkészítem legénységemet és magamat a hosszú útra...