Nagy nehezen rászántam magam ma, hogy felvegyem a kesztyűt és egyenként, kíméletlen módon, csöpögő vérlövedékek mellett végezzem ki a magyar és töri tételeket. Van még két és fél hetem. Nem sok, de szeretek mindent az utolsó pillanatra hagyni, az utolsó másodpercben kihozni magamból a legjobbat. Remélem, tudom tartani a tervemet és a lehető legjobban felkészülök.

Igazából a szóbeli fontossága eltörpül az írásbeli mellett: magas kiinduló pontszámok mellett nagyon keveset lehet rontani vagy javítani a szóbelivel. Tegnap tudtam meg az írásbelik eredményeit. Ugye, az informatikám és az emelt németet előrehozottan zsíroztam le, előbbi 97, utóbbi 93 százalék lett. A magyarom 95, a törim 92 százalék és ami a legeslegjobban kirepít báránybőrömből a matekon összekapart 100 százalékom. Igazából a matek nagyon könnyű volt, legalábbis középszintem. Az emelt szintűt is kivégeztem itthon, ami azért több izzadtságcseppet facsar ki az emberből. Szóval summázva a dolgokat, elégedett vagyok magammal, bár nyílván lehett volna jobb is. Nah jó, nem álszenteskedem, valóban erős volt a teljesítményem, de hát meg is dolgoztam érte az évek alatt. Vagy mégsem? Az utóbbi évben ugyanis nagyon keveset tanultam. Nem is értem, hogy miként teljesítettem így. Szándékosan használom az így határozó