Talán csak holnap töltöm fel újabb bejegyzésemet, ugyanis nincs mobil internetem, de mégis úgy éreztem most, hogy ki kell írjam magamból a gondolatokat. Eltelt az első nap, amikor már tesómék is itthon laknak. Jó volt. Izgalmas volt. Élvezetes volt. Száguldozós volt. Kellemes volt. Na izé, igen, élveztem, hosszú-hosszú idő óta újra elhessent belőlem az unatkozás, a monotonitás fárasztó és gyötrelmes küzdelmének jelenléte és valahogy magamat is máshogy értékelem. Talán a puszta jelenlétük az, mely megszépíti mindenapjaimat. Apropó, mindennap… még csak egy nap telt el, így puszta vakmerőség lenne kijelenteni, hogy mindennap, de valóban úgy érzem, hogy egy magasabb szinten ég majd tenniakarásom.

Ma rájöttem egy olyan dologra, melynek megváltoztatása teljesen Eldorádóvá teheti életem. Ez a bizonyos dolog csak rám fókuszálódik, pontosabban egy külső ismertetőjegyre. Nehéz lesz elérni, illetve az odafelevezető út lesz döcögős, de ha elérem, valóban elégedett lehetek majd magammal.

Nem akarom untatni a blogomat olvasó mélyen tisztelt, egyedülálló, fantasztikus, bámulatos és lenyűgöző nagyközönséget (köhöm, köhöm) azzal, hogy a rendelkezésemre álló négyszínű palettát felhasználva lefessem aprólékosan mai napom képét. Csupán egy dologra szeretnék kitérni. Ma elbúcsúztunk Magdi anyustól. Az ország egyetlen és pótolhatatlan Magdi anyusától. Sajnálom, hogy nem rontja már a levegőt a Mátyás király téren, mely nélküle már sosem lesz a régi, de amit tett, az egyszerűen megbocsájthatatlan. Jó, tudom, hogy e cselekményszál csak a forgatókönyvíró légbőlkapott pótcselekvése, hogy izgalmas felvonásban írja ki a mindenbe belekotnyeleskedő öregasszonyt, nem vagyok olyan gyermeki naivitással megáldott személy, mint az Izaura szemműtétére gyűjtő nézők. Visszatérve: vállalja a következményeit tettének: megcsalta Vili bá’t és a tiltott liazon további gyümölcse egy gyermek lett. Szóval bűnt követett el, méghozzá a javából, legalábbis az én szememben. Vili helyében én is ezt a megvető, lenéző magatartást vettem volna fel, még ha nehezemre esett volna is. Nálam a megcsalás a bűnök toplistájának élén fészkel. Egyszerűen nem tudnám elviselni, ha megcsalnának, sosem tudnék a szemébe nézni még egyszer, sosem tudnám tisztelni, és sosem akarnék vele még csak köszönőviszonyt sem ápolni. Nem tudom, hogy miért értékelem ily kategorikusan ezt a bűnt, bizonyára az én értékrendem ennyire sarkalatos. Kire számítson az ember, kiben bízzon meg vakon, ha nem a szerelmében…

Lassan álomra hajtom ’buksim’, de előtte talán még belenézek az Átokba… Mikor is nézzen az ember fia, lánya thrillert vagy horrort, ha nem az éjszaka kellős közepén, amikor tudjuk, hogy bármi … bármi megtörténhet.